UTÁN az egyik koncertem, a vendéglátó pap meghívott a paplakba egy késői vacsorára.
Desszertként tovább azzal dicsekedett, hogy a plébánián nem hallott vallomásokat két év. - Látja - vigyorgott - a szentmise bűnbánati imádságai során a bűnösnek megbocsátanak. Valamint, ha valaki megkapja az Eucharisztiát, bűnei megszűnnek. ” Egyetértésben voltam. De aztán azt mondta: „Az embernek csak akkor kell vallomást tennie, amikor halálos bűnt követett el. Volt, hogy a plébánosok halálos bűn nélkül gyóntak és azt mondták nekik, hogy menjenek el. Valójában kétlem, hogy valamelyik plébánosom lenne tényleg halálos bűnt követett el… ”
Ez a szegény pap sajnos alábecsüli a Szentség erejét, valamint az emberi természet gyengeségét. Az előbbihez szólok.
Elég csak annyit mondani, hogy a megbékélés szentsége nem az egyház találmánya, hanem Jézus Krisztus teremtése. Beszélő csak a tizenkét apostolnak Jézus azt mondta:
Béke legyen veled. Amint az Atya küldött engem, úgy küldök titeket is. ” És amikor ezt mondta, lehelte őket, és így szólt hozzájuk: „Fogadjátok be a Szent Lelket. Akinek megbocsátott bűneit megbocsátják, és akinek megtartja bűneit.
Jézus hatáskörét az egyház első püspökeire (és utódaikra) ruházta. megbocsátani a bűnöket helyette. Jakab 5:16 parancsol nekünk, hogy tegyünk annyit:
Ezért valld meg egymásnak a bűneidet ...
Sem Jézus, sem Jakab nem tesz különbséget a „halandó” vagy a „vénás” bűn között. János apostol sem,
Ha megvalljuk bűneinket, hűséges és igazságos, megbocsátja bűneinket és megtisztít minket minden igazságtalanságtól. (1 Jn 1: 9)
János „minden” igazságtalanságot mond. Akkor úgy tűnik, hogy „minden” bűnt meg kell vallani.
Úgy tűnik, ezt a pap nem ismerte fel he Krisztus képviselője, akire a bűnösök a <p></p> irgalom és megbocsátás. Hogy Krisztus személyében a kegyelem csatornájává válik. Mint ilyen, valahányszor beismeri a vallomást, találkozik szentség-találkoznak Jézus, megbékélni minket az Atyával.
Jézus, aki minket teremtett és kívülről ismer bennünket, tudta, hogy hallhatóan ki kell mondanunk bűneinket. Valójában a pszichológusok (nem szándékoznak utalni a katolikus hitbe vetett hitre) azt mondták, hogy a katolikus egyházban a gyónás szentsége az egyik leggyógyítóbb dolog, amiben az ember részt vehet. Hogy pszichiátriai irodáikban gyakran csak ennyit próbálnak megtenni: olyan környezetet kell létrehozni, amelyben az ember képes leszedni bűntudatát (ami köztudottan a rossz mentális és fizikai egészségi tényező).
A kriminológusok azt is állították, hogy a bűnügyi nyomozók évekig dolgoznak majd vezetőként, mivel ismert tény, hogy a legügyesebb bűnözők is beismerik bűnüket valakinek. Úgy tűnik, az emberi szív egyszerűen nem viseli el a gonosz lelkiismeret terhét.
Nincs béke a gonoszoknak! mondja Istenem. (Ézsaiás 57:21)
Jézus tudta ezt, és így olyan eszközt biztosított számunkra, amellyel nemcsak hallhatóan vallhatjuk be ezeket a bűneinket, hanem ami még fontosabb: hallhatóan hallani, hogy megbocsátanak nekünk. Akár a türelmetlenség vétsége, akár a halálos bűn kérdése, nem számít. A szükség ugyanaz. Krisztus tudta ezt.
Sajnos a pap nem.
Anélkül, hogy feltétlenül szükség lenne rá, a mindennapi hibák (vénás bűnök) megvallását az egyház ennek ellenére erősen ajánlja. Valójában a vénai bűneink rendszeres megvallása segít bennünket a lelkiismeret kialakításában, a gonosz hajlamok elleni küzdelemben, Krisztus meggyógyításában és a Lélek életében való előrehaladásban. Azzal, hogy ebben a szentségben gyakrabban kapjuk meg az Atya irgalmasságának ajándékát, arra ösztönözzük, hogy irgalmasak legyünk, ahogy ő irgalmas…
Az egyéni, az integrált vallomás és a feloldozás marad a hívők számára az egyetlen hétköznapi módja annak, hogy megbékéljenek Istennel és az Egyházzal, hacsak a fizikai vagy erkölcsi lehetetlenség nem mentesíti ezt a fajta vallomást. Ennek mély okai vannak. Krisztus az egyes szentségekben működik. Személyesen szólít meg minden bűnöst: „Fiam, bűneid megbocsátottak.” Ő az orvos, aki mindegyik betegt gondozza, akiknek szüksége van rá, hogy meggyógyítsa őket. Felemeli őket és testvéri közösségbe reintegrálja őket. A személyes gyónás tehát az Istennel és az Egyházzal való megbékélés legkifejezőbb formája. -A katolikus egyház katekizmusa, n. 1458, 1484,
